HTML

Read & Eat

Ül egy fickó a konyhában, főzne, de nem tudja mit. És akkor jön a szikra, kipakolja a hűtőt, a szekrényeket, és alkotni kezd. Alkossatok vele :)

Friss topikok

Linkblog

Archívum

Sertésszelet tejszínes málnaszósszal

2007.10.25. 23:13 Gasztromókus

A karajszeleteket csontlében pároljuk, mikor már majdnem ehetően puha, előkészítettnek is tekinthetjük. Sóval, borssal bedörzsöljük, serpenyőben, forró olajon hirtelen kisütjük. Egyáltalán nem baj, ha kellemes kérge lesz, mint a hirtelensülteknek általában, és egy nagyon kicsit le is kaphat a serpenyő aljára. Mikor a hússal elkészültünk, kivesszük az olajból, és az olaj nagy részét ki is önthetjük, annyi maradjon csak edényünkben, hogy bevonatot képezzen az alján. Ezután tehetjük a serpenyőbe a fagyasztott málnát, és folyamatos keverés mellett olvasszuk fel. Ha felolvadt, sóval, borssal és ízlés szerinti cukkorral ízesítjük. Felöntjük főzőtejszínnel és addig kevergetjük lassú tűzön, míg nagyjából egynemű öntetet nem kapunk. Apró málnadarabkák azért lehetnek benne :)). Párolt rizzsel tálaljuk, közvetlen felszolgálás előtt díszíthetjük néhány szem fagyasztott málnával, ami pillanatok alatt deresedni kezd, így egyfajta kellemes hangulatot teremt. Természetesen, ha nem fagyasztott málnából készítjük, a friss gyümölcs is remek díszítéshez.

Szólj hozzá!

Címkék: kaja étel szakács főzés recept gasztronómia tejszín málna sertésszelet

Három recept brokkolilevesre

2007.10.25. 22:43 Gasztromókus

BROKKOLIKRÉM-LEVES
 
Az alaposan megmosott, a torzsáról levágott brokkolirózsákat vajon megpároljuk, kevés liszttel megszórjuk, csontlével vagy vízzel felengedjük, kevés tejet adunk hozzá, sóval és fehérborssal ízesítve puhára főzzük. Ezután a főzőlét leöntjük egy másik edénybe, hogy később még felhasználhassuk. A brokkolit átpasszírozzuk (turmixgépet vagy botmixert is használhatunk, ekkor a zöldségmennyiség felének megfelelő főzőlét hagyjunk az edényben), majd passzírozás után engedjük fel annyira a maradék lével, hogy a kellő állagot elérjük. Közben egy másik edényben keverjünk el tejszínt tojássárgájával (1 dl tejszínhez két tojássárgáját számítsunk), és a már elkészült levesből folyamatos keverés mellett engedjük fel, míg levesünkkel azonos hőmérsékletű lesz, ekkor öntsük össze a kettőt, és alaposan keverjük el. Mikor elkészült, csípkedjünk vajat a tetejére, hogy megakadályozzuk a bőrösödést. Sütőben, kevés vajon zsemlekockát pirítunk, melyet külön tálkában kínálunk a leveshez.
 
 
BROKKOLILEVES GORDON RAMSAY MÓDRA
 
Villámgyorsan elkészíthető leves. A brokkolikrém-leveshez hasonlóan előkészített brokkolirózsákat lobogó sós vízben puhára főzzük, kevés feketeborssal ízesítjük. Mikor puhára főtt, leszűrjük, turmixgépbe tesszük, a főzőlével a feléig felöntjük, és összeturmixoljuk. Ha állaga nem megfelelő, a főzőléből tovább pótoljuk. Elkészültekor vajat csipegetünk rá. Tálaláskor érett camembert sajt-szeleteket helyezünk a tetejére.
 

 
 
BURGONYÁS BROKKOLILEVES BEVERT TOJÁSSAL
 
A brokkolit a fenti receptekben leírtak szerint előkészítjük. Burgonyát hámozunk, és egészen vékony, chips-szerű karikákra vágjuk. A zöldségeket együtt tesszük fel főni, sóval és feketeborssal ízesítjük. Lisztből, vajból és petrezselyemzöldből rántást készítünk, ezt a zöldségek főzőlevéből engedjük fel folyamatos keverés mellett, majd a készülő leveshez öntjük, és kiforraljuk. Turmixgéppel vagy botmixerrel passzírozzuk a levest, majd vajat csipegetünk a tetejére. Személyenként egy tojást felütünk (fontos, hogy külön-külön csészébe kerüljenek!). Egy nem túlzottan kis edényben sóval és ecettel vizet forralunk. Mikor lobog, habverővel örvényt keltünk benne, ebbe öntünk egy tojást. Az örvény és az ecet hatására a sárgáját gyönyörűen burkolja majd a megfőtt fehérje. A bevert (vagy buggyantott) tojás úgy finom igazán, ha csak a fehérje főtt meg, és a sárgája folyik. A kész tojást jeges fürdőbe helyezzük néhány pillanatra, azután már mehet is a tányérba, amelyen tálalni fogunk. Tálaláskor a bevert tojás köré merjük a levest, lehetőleg annyit, hogy ne takarja el teljesen.

Szólj hozzá!

Címkék: leves kaja étel szakács főzés recept gasztronómia brokkoli

Ha megnövök, szakács leszek

2007.10.25. 22:36 Gasztromókus

Furcsa érzés újra iskolába járni, de ha ez az ára, akkor ez az ára. Júniusig tömöm a fejembe a tanulnivalót, ha minden jól megy, a végén egy papírral gazdagabb leszek. Persze főzök már vagy húsz éve, talán még régebben is, és rengetegszer eszembe jutott közben, hogy mi lenne ha, de aztán elvetettem az ötletet. Egyszer az idő, máskor a pénz hiánya volt az ok. Most időt tudok teremteni rá, persze pénz megint nincs, de csak összeszedem végül... Közben meg írok. Néha csak recepteket, vagy naplózom a szakáccsá válás folyamatát, esetleg egy-egy eszembe jutó sztorit. Aki elolvassa, megtisztel :)

Szólj hozzá!

Címkék: tanulás szakács napló iskola főzés

süti beállítások módosítása